Mit keresel?

VENDÉGVÁRÁSKOR A 8 LEGFONTOSABB TAKARÍTÁS JELLEGŰ HÁZIMUNKA

Az otthoni rendetlenséghez könnyen hozzá lehet szokni. Papírhalmok, pókhálók a sarkokban vagy a rendetlen szobák könnyedén válnak észrevehetetlenné – kivéve a látogatók számára. A tisztaságot a látogatók mindig alapos vizsgálat alá veszik, tehát ha vendégeket vár az ünnepekre, az Öntől telhető legjobbat szeretné mutatni. Segítségként összeállítottuk a vendégek megérkezése előtt elvégzendő legfontosabb 8 KÖTELEZŐ takarítási házimunka listáját:

1. Takarítsa ki a WC-jét

Ez értelmetlennek tűnhet, de ha gyerekek vannak a házban, a WC-k tiszták lehetnek az egyik pillanatban és koszosak a következőben. Nem számít, hogy mekkora a rendetlenség az otthonában, a vendégek megbocsátják azt, ha gyönyörűen tiszta WC várja Őket. Sok vendég nagy távolságokat tesz meg, hogy láthassa a szeretteit; biztosítsa számukra, hogy megérkezésük pillanatában pihenhessenek és kényelemben érezhessék magukat azzal, hogy tiszta fürdőszoba várja Őket.

2. Takarítsa ki a fürdőszobáját

Fontossági sorban a tiszta WC után rögtön a tiszta fürdőszoba következik. Gondozott fürdőszoba. A vendégek esetleg megfürdenének vagy lezuhanyoznának az utazás után , és a piszkos, penészes, maszatos és hajas fürdőszoba erre nem felel meg. Ne felejtse el a fürdőkád peremét letörölni, távolítsa el a hajat a zuhanyozó lefolyójából és falairól. Senki sem szereti, ha másik személy nyomait látja a fürdőszobában. Tüntesse el a maszatot a fürdőszobai flakonokról és szappantartókról, stb. is.

3. Takarítsa ki a hűtőszekrényét

Bizonyos dolgokat figyelmen kívül hagyhatunk az év folyamán. Ha nincs ideje a fagyasztó leolvasztására, legalább a hűtőszekrény részt takarítsa ki. A vendégek véletlenül is kíváncsiskodhatnak ha valamit oda akarnak adni a hűtőből, például miközben Ön főz, keresés közben kinyithatnak olyan tároló edényt, amiben valami 3 hónapja ott van. Hacsak nem kíván penészt az ételbe tenni vagy kellemetlen szagot érezni minden hűtő-nyitáskor, tisztítsa ki az összes tároló edényt és fiókot, alaposan törölje át azokat a vendégek megérkezése előtt.

4. Cseréljen ágyneműt

Tiszta ágynemű. Mint korábban már említettük, egyetlen vendég sem szereti mások nyomait a komfortzónájában látni, még ideiglenesen sem. Gondoskodjon tiszta ágyneműről, és érkezésük előtt cseréljen lepedőket. Egyetlen vendég sem szereti a takarót úgy felhajtani, hogy hajat vagy foltokat talál alatta. A frissen mosott és vasalt ágynemű egy hatalmas “Isten hozott az otthonunkban” jelzés a látogatók felé.

5. Piszkos poharak és csészék

Sok házigazda - és étterem, ahol ez előfordul - nem veszi észre, hogy a piszkos poharak lerombolják az ivási élményt. Ez nem korlátozódik csupán a vörös ajakrúzs foltokra, de az olyan egyszerű maszat, mint az elkenődés, ujjnyom és ajaklenyomat is undort kelthet a használóban. Mindig alaposan tisztítsa meg a poharait, ne legyenek vízfoltosak, de homályosak se. Ugyanez vonatkozik a kávéscsészékre is. Szódabikarbónával távolítsa el a kávémaradványokat a bögrék aljáról.

6. Tartsa rendben a háziállatokat

A legtöbbünket az ujja köré csavar a háziállatunk (feltesszük, hogy így van), nagyon fontos a főnöki szerep megőrzése, különösen akkor, ha vendégek kerülnek a képbe. A ház vendégei nem találják elragadónak a szőrös kutyaalmokat, a piszkos madárketreceket vagy a túlcsordult macskaalom tálcákat. A legtöbb vendég megérti, hogy a háziállatok igénylik a karbantartást, de a törekvés a tiszta alomra és tiszta macskalom tálcára a vendégek megérkezésekor akkor is fontos. Ha a látogatás alatt az állatok elhasználják ezeket, a vendégek meg fogják érteni, hogy ez - úgymond - a dolgok természetéből következik. Mindemellett, a macskaalom vagy vizes kutya szagú otthonok egyik látogatóban sem keltik a szíveslátás érzetét.

7. Tegye el a takaróit

Áldozzon 5 percet arra, hogy elteszi a takaróit. Sok otthon tulajdonos takarókat vagy párnákat használ a heverői díszítésére, hogy méginkább otthonos érzést keltsenek. Annak biztosítása, hogy a takarói és párnái netten összehajtogatva fekszenek, jó megjelenést kölcsönöz az otthonának, és azt mutatja, hogy ügyeltek a vendégek érkezésére.

8. Pókhálók

Pókháló a napfényben. Furcsán jön ki ha megemlítik, de sok vendég fél a pókoktól. Néhány házigazda akár tarthat is pókokat az otthonában (azzal magyarázzák, hogy megfogják a legyeket!), de a vendégek számára a pókhálók hátborzongatóak lehetnek. Ez néhány olyan részlet, amely a házigazdák számára könnyen észrevétlen marad, de a vendégek valóban észreveszik. Úgy gondoljuk ki kell ezeket takarítani, majd megfeledkezhetünk róla, és néhány nap múlva a jó öreg Saci pók újra élvezheti a hálóját. Fogja a tollseprőt, és távolítsa el mielőtt a vendégek megjönnek. Az egész ház pókhálótalanítása csak 10 percet vesz igénybe, de higgye el, megéri.

Takarító személyzet tanács: A szabadság időszakban senki sem várja el Öntől, hogy egyedül végezze a házimunkát. Ha jó barátok látogatják meg, az esetek többségében boldogan vesznek részt az otthon karbantartásában. Azért, hogy segíthessenek Önnek, készüljön fel takarító eszközökkel. Legyen otthon több, különböző színű szivacs a különféle területekhez (edények, pultok, padló), és legyen elegendő feltörlő ruha, mosogató ruha a segítő látogatók számára. Ha van elég szerszám, elegendő segítő is akad.